Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

44 Gladiator – A rollerek terepjárója

Ha egy űrhajós ácsorogna rajta, könnyen a NASA felderítő eszközének hihetnénk, de a Robo.Systems 44 Gladiator elnevezésű járműve valami olyat kínál, amiről kevesen gondolták, hogy szükségük lehet rá (és elképzelhető, hogy ez most sem fog megváltozni): a rollerezés élményét ülteti át egyenetlen terepre. A cég gondolt a lustábbakra is, így a járműre akár egy bicikliülés-szerűség is illeszthető. Jó hír viszont, hogy az eszköz elektromos, így legalább füstöt nem pöfög a turisták orra alá, amellett pedig a természet csendjét sem veri szét. A Gladiátort négy 2 kilowattos motor hajtja – kerekenként egy-egy –, így a teljes együttes teljesítmény 8 kilowatt, a csúcsteljesítmény pedig 16 kW. A motorok 45 km/h végsebességre pörgetik a járművet, amely 180 kg-ot bír el. Az energiát egy 60 V/2,4 kWh lítium-vas-foszfát akkumulátor szolgáltatja, ami négy órányi töltés után egy jó 100 km-t bír – vagyis ennyit rollerezgethetünk a Börzsönyben. Az eszköz jelenleg közösségi finanszírozás útján próbál meg...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Eljött az arany reneszánsza

vasarnap.hu

10perc.hu

Íme a Tisza Párt EP-listája