Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Čaputová a pozsonyi tragédia helyszínén járt

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Zoch utcai tragédia helyszínére ment, hogy lerója tiszteletét. Az elnök virággal jelent meg a helyszínen, amit elhelyezett a baleset helyszínén, illetve gyertyát is gyújtott az áldozatok emlékére. „Azért jöttem, hogy lerójam tiszteletemet a tegnapi tragikus közlekedési baleset áldozatai előtt, őszinte részvétemet fejezem ki a hozzátartozóknak, és mielőbbi gyógyulást kívánok a sérülteknek” – mondta Čaputová. „Nagyon nehéz elképzelni és felfogni, hogy öt családhoz már sosem tér vissza a szerettük” – mondta az elnök könnyes szemmel, hozzátéve, hogy a baleset bárkivel megtörténhetett volna egy ilyen forgalmas buszmegállóban. Az, hogy mindez alkoholos befolyásoltság alatt történt, szerinte „megbocsáthatatlan”. A vasárnap esti baleset helyszínén négy ember vesztette életét, hatan kórházba kerültek, egyikük, egy 21 éves lány ma hunyt el sérülései következtében.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Eljött az arany reneszánsza

vasarnap.hu

10perc.hu

Íme a Tisza Párt EP-listája