Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Az Old Traffordtól a Bogdánfy úti BEAC pályáig

Magyar válogatott, de minimum NB1-es futballista lehetett volna belőlem. Mindenki ezt mondta. Az U17-es megye III-as utánpótlás, egyben felnőtt csapat edzője is, Mester, polgári nevén Feri bá’; de még Zoltán, a gyepmester is meg volt róla győződve, hogy sokra vihetem még. Aztán jött az a fránya térdsérülés. Egy ilyen trauma után már nem volt visszaút. Menthetetlenül lehagytak a kortársak a fejlődésben. Meg hát ott volt az érettségi is. Nem volt könnyű a heti 2×1 órás edzést és a hétvégi bajnokit összeegyeztetni a tanulással. Csalódottan vettem tudomásul, hogy sosem fogok világbajnokságon sem játszani (bár ’86 óta egy magyar futballistának sem adódott meg ez az élmény). Anyám szerint a tanulás mindig is fontosabb volt, és hát szerettem is a történelmet… meg a tesiórát. Mint oly sok kortársamnak, a futballkarrier megbicsaklott, maradt hát a „B” terv, az egyetem. Érettségi után egyből bejutottam az ELTE pszichológia szakára, aminek persze nagyon örültem, de mégis hiányzott valami az él...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu