Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Góllal is segített a nádszegiek klubelnöke és edzője

Nádszeg | Két egymást követő héten vendéglátóként raboltak pontokat, zselízi sikerük után a bellegszencseieknek hetet vágtak, élre álltak a mátyusföldiek. A nádszegiek elkapták a fonalat, augusztus elején ott folytatták, ahol júniusban abbahagyták. A Nyugat-szlovákiai V. liga Déli csoportja bajnokának futballistái a serleg átvétele, a sokáig emlékezetes ünneplés után előbb szusszanásnyit pihentek, majd elkezdték a felkészülést a pontvadászat új idényére. A sikerkovács Molnár Krisztián edző által irányított alakulat az átszervezést követően immár a Nyugat-szlovákia V. Hummel liga Délkeleti csoportjában küzd a pontokért. A legutóbbi idegenbeli gólzáporos diadal (7:1) érdekessége, hogy a triplázó gólvágó Juhos Nikolas mellett a klubelnök Szabó Ferenc és az edző, Molnár Krisztián is megrezegtette a hazaiak hálóját. „Szükségből erényt kovácsoltunk. Az idény elején sérülések és a koronavírus sújtja kollektívánkat. Zselízen és Bellegszencsén is gond volt tizenegy épkézláb futballistát csat...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu