Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Magas lehet Orbán amerikai útjának a végszámlája, bár soha nem foguk megismerni a teljes összeget

Ismét kiderült, nem volt más, mint minimum csúsztatás, hogy a kormányzat tagadta, Orbán Viktor augusztus eleji, amerikai magánlátogatása nagyon sokba fájt a magyar adófizetőknek. A miniszterelnök - aki privátim fogadott az elvesztett választás óta szintén privát emberként éldegélő Donald Trump - egy pártrendezvényen vett részt Dallasban. Kiderült, már eleve mi fizettük a magánember Orbán és sleppje utazásának a tetemes költségét. Az Átlátszó írta meg, hogy 57 millió forintba került csak a repülőút, amit szinte kizárt, hogy saját zsebből álltak volna Orbánék. Az ott tartózkodás költségeit egyelőre homály fedi – a magunk részéről azt reméljük, hogy legalább napidíjat nem kaptak. A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) nevű pártrendezvény is sokba került a részvétel nekünk, magyaroknak, hiába állítják ennek ellenkezőjét a felek. És persze nem csak úgy kapott meghívást Orbán a „dzsemborira”, s valakiknek ki kellett járniuk az is, hogy fogadja őt az ex-elnök Trump. Ezt hívják lo...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu