Hogy az autonóm, art, szerzői vagy nevezzük isten tudja, minek filmművészet perifériára szorul az egyre nagyobb erőforrásokat igénylő filmiparban, normális, érthető jelenség. Rendben, az ínyencek gyűljenek össze húsz fős „mozitermekben”, klubokban, entellektüelre koptatott kocsmákban, meg mindenféle kis fesztiválokon, és nézzék a magukét. Jobb, ha elfelejtik azokat az időszakokat, amikor még a filmművészet nagykorúságáról lehetett beszélni, lelkendezni, hogy kitör a szórakoztatóiparból és az úgynevezett kultúra részévé válik, amelynek igenis lehet széles társadalmi hatása. Nem lett, ismét győzött a valóban széles társadalmi igényeket kielégítő piac és tömegtermelés. Amely mára sikeresen kommercializálta a filmművészetet is. Ki tudott alakítani olyan trendeket, amelyek megelégedéssel töltik el a műveltségével, jó ízlésével még kacérkodni szándékozó polgárt. (Szép Szó)