Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Negyedszázados múltú színjátszótábor a kreativitásra és a rögtönzésre építve

Karva | Már negyedszázados múltat tud maga mögött a Nyári Ifjúsági Színjátszótábor, ahol ismét érdekfeszítő alkotómunka zajlott. Kettő az egyben. Így is lehetne jellemezni a tábor két záró előadását, amelyet a gimnazisták és főiskolások két különböző csoportja adott elő a karvai szakközépiskola termeiben. A láthatóan nagyon lelkes és kíváncsi – s a tábor dolgai felől vélhetően tapasztalt – közönség egy arab mesére alapozott két produkciót láthatott. A mese alapját – Székely Csaba Homokszörny című darabjából emeltek ki az oktatók – a szerelem képezte, amelyre a fiatalok a legkülönbözőbb asszociációkat alakították ki rögtönzéssel, sok zenével és mozgással. „Nem magát a mesét játsszák el, hanem a mese alapján szabadon improvizálnak aszerint, hogy az milyen érzetet kelt bennük” – mondta el lapunknak az alkotófolyamat hátteréről Bajkai Csengel Mónika főszervező. A kettő, már-már összművészeti produkció alapján is világossá vált, hogy idén is emlékezetes tábort zártak. Negyedszázad Az els...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu