A Gombaszögi Nyári Tábor nekem idén már harmadik alkalommal a „mindenki mindenkit ismer valahonnan” beszélgetések csattanóját adta, ahogy hosszú ölelkezések élményét is, mert ott aztán a járda peremén nem egy kőre, hanem az ismerős tyúkszemére lépett az ember, aki aztán sikítozva ugrott a nyakunkba, természetesen fájdalmas örömében. Az ötéves fiam egy fakardot könyörgött ki tőlem az első napon, na de nem azt a kisebb, aranyos változatot, hanem igazán délceg vitézhez valót, méreteset, emiatt veszélyeset. Onnantól, hogy kézbe vette, el sem engedte, és attól a pillanattól kezdve más dolgom sem volt, min figyelmeztetni: légyszi, vigyázz, megütötted a nénit, húzd be, megkarcolsz valakit, most inkább add nekem, míg fel nem nyársalunk valakit! Később kiderült, a gyerekem a táborban azzal lett azonosítva, hogy ott megy az a kissrác, akinek a kardjába tegnap beleakadtam. Utólag is elnézést mindenkitől! Amikor a gyerekek hasábját rendeltem, akkor figyeltem fel két ifjú hölgy ismerős hangjára,...