Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Szijjártó Péter: csak az erős nemzeti identitással rendelkező országok lehetnek sikeresek

A jelenlegi nehéz időszakban azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek erős nemzeti identitással rendelkeznek és képesek megtartani kulturális, vallási és történelmi örökségüket – jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Kulturális diplomáciai értekezlet budapesti nyitórendezvényén hangsúlyozta, hogy az eredményességhez a nemzeti érdeket kell iránytűnek tartani, a döntéshozatal során ennek kell lennie a legfontosabb szempontnak. “Nem fogadjuk el a merjünk kicsik lenni megközelítést” – mondta. Hozzátette, hogy azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek minden körülmények között kiállnak magukért, ehhez azonban stabil alapra van szükség, amelyet hazánk számára az ezeréves államiság, a keresztény örökség

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Eljött az arany reneszánsza

vasarnap.hu

10perc.hu

Íme a Tisza Párt EP-listája