Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Nem csak nekünk, a körzetében élőknek sem válaszol Mihálik Edvin

Mint azt megírtuk, Mihálik Edvint hiába kerestük a brutálisan dráguló parkolás ügyében, ami ráadásul az egyéni önkormányzati képviselői körzetét is érinti, hiszen az eddigi ingyenes Torontál téri parkoló fizetős lesz, De úgy tűnik nem csak nekünk nem válaszol a momentumos képviselő, a választókkal sem kommunikál, ha kellemetlen az ügy. Kalocsai Gézától kaptunk levelet, amit változtatás nélkül közlünk. Mihálik Edvin hallgatásával kapcsolatban szeretnék egy észrevételt tenni.: Hónapok óta jelzem az illetékes irodáknak, hogy a Csanádi utcai buszmegálló közelében, a lottózóval szemben lévő kátyú egyre nagyobb és veszélyes, a képviselő úrnak is többször jeleztem, de még egy jelzőtábla sem került kihelyezésre, erről

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu