Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Orbán szerint a rendőrök helyett ismét határőrség védhetné Magyarország határait

Ellenzéki képviselők azonnali kérdéseire válaszolt a Parlamentben Orbán Viktor, és a már megszokott szócsatákon kívül a miniszterelnök tett néhány érdemi bejelentést is. Az egyik ilyen – mint egy válaszában elárulta – a rendőrségbe olvasztott határőrség újbóli felállítása. Ám ez nem önálló testület lenne, és az sem derült ki, hogy kikből állna. Orbán ugyanis csak annyit mondott: Pintér Sándor belügyminiszter két hónapot kapott, vagyis szeptemberig kell letennie a koncepciót egy, a rendőrség keretein belül működő, de nem rendőrökből és nem katonákból álló testület felállítására. Ennek szükségességét Orbán két dologgal indokolta: egyrészt a sokszor akár az ország másik végéből a déli határra vezényelt rendőrök is hazatérhetnének így, másrészt tehermentesítené a katonákat is. A kormányfő ugyanis úgy vélte, "amikor a szomszédban háború van, a katonáinknak inkább gyakorlatozniuk kellene, nem a határt őrizni”. (via hvg.hu, fotó: MTI/Kovács Attila)

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu