Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Gulyás Gergely keményen odaszólt a Ryanair tulajdonosának

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a közmédiának adott interjúban tért ki a Ryanairrel szemben viselt konfliktusra. Michael O’Learyről, a vállalat vezérigazgatójáról azt mondta: Ha valaki egy ír kocsmában töltötte a gyermekkorát, ahol túl fiatalon túl sok alkoholhoz jutott, akkor – úgy látszik – ennek felnőttkorban is nyoma marad. A miniszter az interjúban beszélt az orosz olajambragóról. Úgy váli, hogy az európai sajtó nyomása áll a mögött, hogy a magyar kormányt leszámítva szinte minden állam támogatta a lépést idén májusban (holott márciusban, a versailles-i uniós csúcson még más volt a helyzet). A miniszter azt is elmondta, hogy a baloldal szerinte hibát követ

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Eljött az arany reneszánsza

vasarnap.hu

10perc.hu