Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Rengetegen voltak kíváncsiak az 55. Mecsek Rallye-ra, amit megint a vb-menő Ostberg nyert meg

A pénteki rajtceremónia is rengeteg embert vonzott a Széchenyi térre, ahogy a mai célceremóniára is sokan látogattak ki Pécs szívébe – tényleg egyedülálló, hogy ilyen gyönyörű környezetben indulhat és fejeződhet be egy raliverseny. Rögtön tegyük hozzá, nem csak a belvárosban voltak sokan, hanem a gyorsaságiknál is, a pályák szélén: Árpádtetőnél például sokkal, de sokkal több néző volt, mint az utóbbi években bármikor, vagyis nyugodtan kijelenthető, hogy hatalmas sikert aratott az 55. Mecsek Rallye. A pénteki nap után úgy nézett ki, hogy az ORB-t tavaly megnyerő norvég Mads Ostberg nem tudja megvédeni a címét, hiszen begyűjtött némi büntetést, a szombati folytatásnál azonban nagyon odatette magát. Néhányan meg is jegyezték, látszott a versenyzésén, hogy a világbajnoki mezőnyben edződik – ennek végül meg is lett az eredménye, elsőként ért célba. – Tegnap bizonytalan voltam, úgy éreztem, nem uralom az autót – tekintett vissza a versenyre Mads Ostberg. – A mai napon azonban nagyon belej...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu