Mindenki a maga idejének kovácsa. Kovácsokkal mostanság ritkán találkozunk, bár nekem épp a minap volt szerencsém megfigyelni egyet munka közben. Tudom, alapvetően a szerencsére mondjuk, én azonban az időről akarok mesélni. Ígérem, rövid ideig tartalak fel, tudom, sok még a dolgod, „kovácsolni” kell. Kovácsok vagyunk, mindannyian, ha időről, ha szerencséről, ha bármi egyébről is van szó. Kovácsoljuk, amit kell, alkotunk. Hogy lehet időt kovácsolni? Manapság egyre nehezebben. Nem, nem a sztereotípiákkal jövök, hogy a mai, 21. századunk, meg a rohanó világunk. Unásig ismerjük. Én most arról beszélek, ami az elmúlt hónapokban zajlik, s talán te magad is érzékeled, érzed a bőrödön. Mert most aztán kovácsolnunk kell bőséggel. Ha nem vagyunk szemfülesek, kicsúszik kezünk közül a kovácsolnivaló, s csak állunk és nézünk, hogy hová lett, a feladatunk pedig nincs elvégezve. Igen, még mindig az időről beszélek, ami persze, felgyorsult, de inkább átalakult. Olyan, mintha ma a 24 óra jóval rövid...