Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Pszichológusból barista: egy 1,5 szobás pécsi panelbe álmodta élete kávézóját Sefcsik Tamás

"Nem kell az elviteles pohár, nem is tesz jót az egészségünknek" - kezdtük a beszélgetést Sefcsik Tamással, akitől ezt azért veszem komolyan, mert nemcsak kávét készít, hanem pszichológusként is tekint a fekete fogyasztására. A pécsi szakember sokáig praktizált, tanított Szegeden és Pécsett is, de a katedra mellett/helyett barista lett. Amit nem bánt meg. Hét éve melengeti a pécsiek szívét, sőt! Ha kell, a kávé mellett egy-egy tanáccsal is ellátja a vendégeket. Egy tízemeletes panel tövében feltűnő jelenség Sefcsik Tamásék kávézója. Az asztaloknál nem kerül elő a laptop és mobiltelefon. Itt azzal is beszélgetnek, akit nem ismernek. Egyszerűen ilyen a hely, így lett kialakítva, vagy ahogy Tamás hívja: ez egy szobakávézó. - Azért váltottam, mert szerettem volna kézzel foghatót is adni az embereknek - mondja a pszichológus, aki most már kávé mellett hallgatja a betérőket. Másnál a lakás ezen falán a tévé áll, Tamáséknál a kávégép A szobakávézó a két karfás fotellel arról is árulkodik, ...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Izrael tarkón legyintette Iránt

vasarnap.hu

10perc.hu

Megjelent Azahriah új lemeze