Ezer éve ismerem Sziszit. Ő az a lány, aki nem öregszik meg sosem, mindent túlél, és mindig talpra esik, történjen vele, körülötte bármi. Egy intézetben nevelkedtünk kamaszként, a szemem láttára ettek a tenyeréből a kóbor kutyák, és nem volt olyan macska, amit ne akart volna „hazahozni”, belopni az intézeti-kollégiumi szobába, amin amúgy már 8-12 lány osztozott.