Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Beer Miklós: a jövő azon múlik, hogy megtudjuk-e hallgatni egymást

„A közömbösség kultúrája terjed” – idézte Ferenc pápát a KlikkTV Mélyvíz című műsorában a nyugalmazott püspök, aki azt tapasztalta, hogy amíg az első halott jobban meghökkentette a környékbeli embereket, azóta azonban minél többen vesztik életüket, az embereket annál kevésbé érintik meg az esetek. „Egy-két napig az emberek megdöbbenek, aztán utána megint megy minden a maga útján. Nem tanulunk” – fogalmaz a Beer Miklós. A nyugalmazott püspök úgy látja, hogy nagy gondot jelent a társadalmunk számára, hogy az ingerküszöbünket már kevés esemény éri csak el, azonban karácsony idején, mindenki egy kicsit érzékenyebb. Beer Miklós megemlékezett Ferenc pápa látogatásáról és tanításairól is. „Az egyik legsürgetőbb szemléletváltás az a párbeszéd kultúrájára vonatkozik” – összegezte a tanításokat Beer Miklós, aki szerint „hogy ki, hol születik, milyen körülmények között az nem lehet akadály az ember és ember találkozásában”. „A jövő azon múlik, hogy meg tudjuk-e hallgatni egymást” – jegyezte me...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Izrael tarkón legyintette Iránt

vasarnap.hu

10perc.hu

Napi átulási limetet állít be az OTP