Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Alapkőletétel: az új kikötő bekapcsolja Mohácsot az európai gazdasági vérkeringésbe

Csaknem nyolcmilliárd forintból létesül új országos közforgalmú kikötő Mohácson. A létesítmény alapkövét ünnepélyes keretek között tették le csütörtökön. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az eseményen azt mondta, "a lendületes és eredményes közlekedésfejlesztés a sikeres gazdaságélénkítés alapja", egyben "a helyi életminőségét is jelentős részben meghatározó tényező". Szavai szerint a 7,8 milliárd forint összértékű beruházással megépülő, három közlekedési módot összekapcsoló áruforgalmi csomópont megerősíti Mohács regionális szerepét, hiszen a korszerű kikötői infrastruktúra vonzó, versenyképes logisztikai szolgáltatást nyújt majd a térség vállalkozásai számára. Az államtitkár hozzátette: a beruházás klímavédelmi célokat is szolgál, és jól illeszkedik a kormányzat...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu