Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Átmeneti szünetet követően a többórás napsütés mellett délután ismét erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés

Várható időjárás az ország területén vasárnap éjfélig Éjszaka kezdetben az északnyugati, majd az éjszaka második felében az északi, északkeleti megyékben válik intenzívvé a gomolyfelhő-képződés, és ezeken a területeken záporok, zivatarok kialakulása várható, azonban másutt sem lehet teljesen kizárni megjelenésüket. Reggel északkeleten még előfordulhat csapadék, majd átmeneti szünetet követően a többórás napsütés mellett délután ismét erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és újfent záporok, zivatarok kialakulása várható. Legkisebb számban a délnyugati megyékben kell rájuk számítani. Néhol hevesebb zivatarok is kipattanhatnak. Az északnyugati, nyugati szél éjszaka keletiesre, majd vasárnap délnyugatira fordul, megerősödik, napközben nagy területen viharossá fokozódik. Délután a front érkezésével egyre többfelé újra északnyugati szél lesz az uralkodó. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 22 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 30 és 38 fok között valószín...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu