Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Autóalkatrészeket vitt magával a tolvaj Baranyában

A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy 30 éves kovácshidai férfi ellen - olvasható a police.hu oldalon.A siklósi nyomozók 2021. július 23-án este gyanúsítottként hallgattak ki egy 30 éves kovácshidai férfit. A gyanú szerint a férfi aznap 7 óra és 17 óra között letaposta egy ipacsfai családi ház kerítését, majd bement az udvarra. Ezt követően az ingatlan egyik mellékhelyiségének ajtaját felfeszítette, majd onnan, illetve a mellette lévő nyitott helyiségből több motorblokkot, valamint különböző egyéb autóalkatrészeket tulajdonított el. A rendőrök pár órán belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra. A férfi a gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy zsákmányát két ismerősének adta el. A rendőrök az eltulajdonított autóalkatrészeket megtalálták, majd lefoglalták azokat.A gyanúsított...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Eljött az arany reneszánsza

vasarnap.hu

10perc.hu

Íme a Tisza Párt EP-listája