2016. július 14-én, 227 évvel a Bastille elfoglalása után épp a főszerkesztői szoba könyvespolcát pakoltam. Az a könyvespolc maga volt a szent állandóság, rajta méretes, jószerivel soha ki nem nyitott tiszteletpéldányok tucatjaival, évtizedek porával. A forgatott kötetek tagadhatatlanul nyomot hagytak rajtam: amikor kezet mostam, fekete könnyekként peregtek a vízcseppek a mosdókagylóba. Gyászos látvány volt. Akkor még nem tudtam, hogy Esterházy Péter azokban a percekben dokkolt át a túlvilágra. Ha tudtam volna, azt hiszem, az arcomon is fekete csíkot húzott volna a megrendülés.