Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Ratko Mladic élete végéig börtönben marad

Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a “Balkán mészárosának” is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet. Mladic a 2017-ben hozott, életfogytig tartó szabadságvesztést elrendelő ítélet ellen a következő év márciusában nyújtott be fellebbezést, az ENSZ felügyelete alatt működő nemzetközi ügyészség tavaly augusztusban azonban a határozat fenntartását kérte. Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, azonban el kellett halasztani, egyrészt mivel Ratko Mladic műtéten… Ratko Mladic élete végéig börtönben marad appeared first on .

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu