Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A piac és a közbeszerzés járványhelyzet idején

A Covid-19 néven ismertté vált vírus okozta világjárvány az elmúlt több mint egy évben világszerte jelentős hatással volt a társadalmi és a gazdasági folyamatokra. A vírus eddigi három hullámának időszakában hozott döntések megváltoztatták az emberek életmódját, a biztonságra törekvés és a védekező eszközökhöz hozzáférés szempontjai elsődlegessé váltak. Az Állami Számvevőszék pénteken megjelent, A piaci verseny szempontjai a COVID-19 világjárvány időszakában a védekezési eszközök tekintetében című elemzésében a szakértők arra mutatnak rá, hogy a járvány felülírta a megszokott piaci mechanizmusokat, a védekező eszközök piacain a hiánygazdaság jellemzői érvényesültek. Az elemzéshez kapcsolódó cikksorozunk harmadik, befejező részében a szabályozó eszközök, főként a közbeszerzés járványhelyzet idején történő érvényesülését mutatja be.

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu