Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Majtényi László: Orbán hatalma rendkívül törékeny

„Április 27-én történt a magyar parlament fekete keddje, de szívesebben nevezném a Mindenlopás Napjának. Ekkor az Orbán-kormány fogta magát, miután beleírta az alaptörvénybe, elfogadott 18(!) törvényt a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról, amellyel teljesen új helyzetet hozott létre. Egy olyan helyzetet, amit egyfelől úgy jellemeznék, hogy kiépített egy totális államot, másfelől pedig végrehajtott egy államtalanítási programot” – így nyilatkozott Majtényi László, jogtudós, az EKINT elnöke. Azt is elmondta, hogy szükség van a vitákra, de azonn nem lehet vitatkozni, hogy a széles ellenzéki koalíció feladata, azonnal feladata, a jogállam helyreállítása lenne.

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu