Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Emberi csigák és az okostelefon – érdekes megállapításra jutottak az antropológusok

Az okostelefonunk vált az otthonunkká a University College London (UCL) antropológusai szerint. “Emberi csigákként otthonunkat a zsebünkben hordjuk” és hajlamosak vagyunk az eszköz miatt elhanyagolni barátainkat és családunkat – írják tanulmányukban. A UCL antropológusainak csoportja több mint egy éven át dokumentálta Írországtól Kamerunig a világ kilenc országában az okostelefon-használatot, és arra jutott, hogy az emberek ugyanúgy éreznek az eszköz iránt, mint ahogyan otthonuk iránt – írja az MTI a tanulmány kapcsán, amit a The Guardian szemlézett. “Az okostelefon már nem egy eszköz, amit használunk, hanem olyan, mint egy hely, ahol élünk. Ennek hátulütője az emberi kapcsolatok számára az, hogy bármikor, legyen az egy együtt töltött étkezés, egy találkozás vagy közös program, a velünk lévő személy egyszerűen csak eltűnhet, vagyis hazamehet az okostelefonjához” – fogalmazott a kutatást vezető Daniel Miller. Ez a viselkedés, és az általa okozott frusztráció, csalódottság vagy éppen ...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu