Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Erővel tolná le a kormány a budapestiek torkán a kínai egyetemszörnyet

Egyelőre nem lehet tudni, mi lesz a kínai Fudan Egyetem körüli botrány vége. Ami egyedül biztosnak látszik, hogy Magyarországnak ebből a beruházásból semmilyen haszna nem származik. Épp ellenkezőleg: a Kínai Kommunista Párt ideológiáját hazánkba exportáló intézmény magyar szempontból mintegy 500 milliárd forint hitelfelvételt jelent kínai bankoktól, ráadásul úgy, hogy az egyetemet és annak kampuszát kínai munkások építik fel, kínai anyagokból. Jelenleg a kardcsörtetés szakaszában vagyunk, a Népszavának nyilatkozó Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint a kormány a vészhelyzetre való hivatkozással meg tudja akadályozni az egyetemről szóló helyi népszavazást. Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina a területileg érintett Ferencváros polgármestere viszont azt állítják, hogy egyetlen négyzetcentimétert sem adnak át (vagy el) az államnak a kínai kampusz kedvéért.

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu