Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Kövér László szerint “ki kell mutatni, hogy érdeklődünk a másik véleménye iránt”

A digitalizáció és a mögötte meghúzódó magánhatalmak illegitim befolyásának növekedése az Európai Unió (EU) polgárainak méltóságát és személyes jogait is fenyegető kihívás, ami közös ügy a baloldal és a jobboldal számára - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn a EU Parlamenti Elnökeinek Konferenciáján. Az európai nemzeti parlamentek közötti együttműködés legmagasabb szintű fórumának idei éves tanácskozásán a tagállami törvényhozó szervek vezetői és meghívott szakértők arról cseréltek eszmét, hogy milyen lehetőségekkel és veszélyekkel jár a digitalizáció révén változó nyilvánosság a képviseleti demokrácia számára. Kövér László kiemelte, hogy egyetért azon parlamenti elnök kollégáival, akik aggódnak a "politika polarizációja" miatt. Mint mondta, a megosztottság oka, hogy "elveszítettük az egymásba vetett bizalmat". Hozzátette, hogy nem szabad még inkább aláásni a bizalmat, és "ki kell mutatni, hogy érdeklődünk a másik véleménye iránt". Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta:...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Eljött az arany reneszánsza

vasarnap.hu

10perc.hu

Íme a Tisza Párt EP-listája