Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Elek István: Lopakodó államcsínyt hajtott végre a Fidesz

„Amiről beszélünk, az ugyanis egy békés forradalom; ki kell mondani a parlament első ülésén, hogy illegitim volt a rendszer, alkotmányellenes lépések összefüggő sorozatából bontokozott ki, és ami döntő morális, politikai és alkotmányos felhatalmazás nélkül teremtette meg a mostani kormánytöbbség. Mindazokat a jogszabályokat, törvényeket, illetve paragrafusokat, amelyek ehhez a hatalomgyakorláshoz vezettek, és amelyeket 2010-től folyamatosan alkotott meg a Fidesz-kormány, érvénytelennek kell tekinteni” – nyilatkozta Elek István közíró, politikai elemző, egykori országgyűlési képviselő a Hírklikknek. Azt is elmondta, hogy ehhez az ellenzéknek már most egységes programmal és kommunikációval kellene fellépnie.

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu