Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Kitüntették Illés Alexát, a Pécsi Nemzeti Színház színművészét

Azok nyerhetik el ezt a díjat, aki kiemelkedő művészi tevékenységet végeznek és még nem kaptak állami művészeti díjat. A díjakat a beérkező javaslatokból a MASZK vezetősége, mint kuratórium ítéli oda. Minden évben ketten nyerhetik el az elismerést. Idén az egyikük Illés Alexa, aki 1990-ben született Kecskeméten. 2017-ben diplomázott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművész szakán. 2017-2018 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. Majd 2018-tól a Pécsi Nemzeti Színházban játszik. Többek között láthattuk az Errorban, az Ármány és szerelemben, a Terrorban, Az úrhatnám polgárban és az Oliverben is. Kiemelt képünk forrása: pnsz.hu.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu