Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Kiderült, mikor térhet vissza Szoboszlai Dominik

Menedzserirodája közlése szerint Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott középpályása három héten belül teljes értékű edzésmunkát végezhet. A középpályás ügyeit képviselő EM Sports Consulting közösségi oldalának bejegyzése szerint Szoboszlai állapota folyamatosan javul, amit a keddi orvosi vizsgálatok is megerősítettek. "Fokozatosan emelkedő intenzitású, de jelenleg még egyéni munkával készül a teljes visszatérésre" - áll a közleményben, amely kitér rá, hogy a játékos várhatóan három héten belül már teljes értékű munkát végezhet majd csapatával, így készülhet a Bundesliga-debütálásra, valamint az Európa-bajnokságra is. Szoboszlai tavaly decemberben írt alá a német bajnokságban második, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzighez, amelynél azonban sérülése miatt egyelőre nem tudott pályára lépni.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Íme a Tisza Párt EP-listája