Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Teljesen felemésztett a tűz egy épületet Baranyában

Hétfőn, nem sokkal éjfél előtt érkezett jelzés a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra, mely szerint Kővágószőlősön meggyulladt egy nagy méretű farakás, a tűz pedig továbbterjedt egy fa szerkezetű házra is, ahol a tulajdonos lomokat, bútorokat tárolt. A riasztást megelőzően, a nap folyamán a helyszínen égettek, ezért vélhetően az éjszakai tűz a nagyon erős szél hatására ezzel összefüggésben keletkezhetett.A pécsi hivatásos tűzoltók három egységgel vonultak a helyszínre, négy sugárral körülhatárolták, majd eloltották a tüzet. A beavatkozás során mindvégig viharos erejű szél volt, a tűz ezért veszélyeztette a szomszédos ingatlanokat is. A tűzoltók a káresemény felszámolása során a szomszédos ingatlanokat is védték.A tűz következtében a farakás, valamint az épület teljesen megsemmisült, személyi sérülés nem történt.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Eljött az arany reneszánsza

vasarnap.hu

10perc.hu