Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Kényszerű fejesugrás a digitális tengerbe, a jelen, és ami mindebből megmaradhat

Március 1-jén indította útjára a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) megújult beszélgetéssorozatát, két hétre rá pedig máris új adás vált elérhetővé a hivatalos YouTube-csatornájukon. Ekkor, a március 15-én közzétett alkalommal Szabó Bálint, a NIT elnökségi tagja dr. Bokor Tamás egyetemi adjunktust, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék oktatóját látta vendégül. Jelen cikk szerzőjének ismerősen csengett utóbbi neve, mígnem ráeszmélt: Bokor Tamás egyike volt azoknak, akik a Savaria University Press kiadásában megjelent Globális kihívás – lokális válaszok című kötetbe publikáltak tavaly. Hogy mi is ez pontosan? Az ELTE SEK honlapján megjelent ismertetés szerint ez egy olyan kötet, amely azzal a céllal született meg a járvány első hulláma után, azaz 2020 nyarán, hogy megvizsgálja és bemutassa a járvány társadalmi és gazdasági hatásait. Erre a szerzők – kutatók és oktatók, doktoranduszok és hallgatók Magyarországról és külföldről, összesen 42-en – 500 oldalon ker...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Izrael tarkón legyintette Iránt

vasarnap.hu

10perc.hu

Megjelent Azahriah új lemeze