Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Sejtjeink lapjai, azaz sejtünkben a történelmünk – Szöllősi Gergely előadása nyomán

Szöllősi Gergely, az ELTE Biológiai Fizika Tanszék ERC-díjas és Lendület-nyertes kutatója tartott előadást március 25-én a molekuláris evolúció aranykoráról, azaz az általa „biológia 2.0-nak” aposztrofált időszakról Az atomoktól a csillagokig című ismeretterjesztő előadássorozat keretein belül, élőben, a Galileo Webcast közvetítésében. Bizonyára felmerül benned is a kérdés, hogy az evolúcióhoz vagy éppen a molekuláris genetikához – amelyek alapvetően biológiai és biokémiai témák – mégis mi köze lehet egy fizikusnak? Ígérem, a tudósításból erre és még sok érdekes kérdésre választ fogsz kapni, mint például, hogy hogyan képes akár a te egyetlen parányi sejted is mesélni a földi élet történetéről! Az előadást pedig vissza tudod nézni ezen a linken. Szöllősi Gergely Debrecenben végezte el a gimnáziumot fizika tagozaton. Már egészen korán körvonalazódott benne az élet nagy, „Mi leszek, ha nagy leszek?” kérdésére a saját, egészen specifikus válasza: elméleti fizikus. A pályaválasztás kapcs...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu