Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Spekulációk szerint az iskolák és a teraszok nyithatnak először húsvét után

Az Index úgy tudja, hogy az operatív törzs a korlátozások fokozatos feloldásával számol az újranyitást illetően. Illetve elsősorban - a szakemberek tanácsára - nem a napi halálozások száma, hanem a beoltottak száma lesz a mérvadó. Emellett ma délelőtt Dömötör Csaba elmondta, hogy a nemzeti konzultáció eredményeit figyelembe fogja venni a kormány az újranyitási terv elkészítése során. Az átoltottság a kulcs Orbán Viktor miniszterelnök már péntek reggel utalt arra, hogy a két és fél milliós átoltottság elérése lesz az első fontos határkő az enyhítések ütemezésében. Úgy tudjuk, a kormány azzal számol, hogy a húsvétot követő hét végére elérhető ez a szám.Index.hu Ez csupán következtetés Miután elértük az átoltottsági szintet, az Index úgy véli, hogy az iskolai oktatás fog újraindulni, amit a vendéglátóhelyek szabadtéri teraszai fognak követni. A lap következtetése szerint ez a dátum április 19-e környékére esik, de fontos kihangsúlyozni, hogy ez nem egy kőbe vésett dátum. Amit biztosan ...

10perc.hu

vasarnap.hu

Növekedés.hu