A lelkem nehéz, mázsás súlyként nehezedik a mellkasomra, félig töltött poharam az asztalon pihen. Már megint ide vezetett az életem útja. Egy újabb kapcsolat, ami az örökké helyett csak évekre szólt, egy újabb távozó, egy újabb lehetséges jövő és egy újabb koppanás a földön.