Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

A tehetség vagy a szorgalom fontosabb?

Szerző: Hollósi Johanna Ahogy a tudomány véli A civilizáció hajnalán az átlagtól való eltérést Istentől származónak vélték. Az ókori nagy filozófusok is a természetfelettiséggel állították párhuzamba a különleges képességeket, amit Isten ajándékának tekintettek. Majd a sötét középkorban az „ajándék” átokká formálódott, és boszorkánysággal vádolták azt, aki bármilyen területen különlegességet, eltérő képességet mutatott. A reneszánszban az orvostudomány fejlődésével az agyi és idegrendszeri folyamatoknak tulajdonították a gondolkodást, és azt hitték, hogy bármilyen eltérés mentális instabilitásból fakad. A XIX. században Sir Francis Galton kezdte tudományos szempontból vizsgálni a tehetséget. Eleinte a tehetség öröklődését hangsúlyozta, míg a környezeti tényezőket alábecsülte. Később ezzel kapcsolatban kibontakozott egy úgynevezett „öröklés-környezet” vita, amelyben hol az egyik, hol a másik tényező került fölénybe. Azonban a köztük lévő kapcsolat nem vagylagos, így mára a szembenáll...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Eljött az arany reneszánsza

vasarnap.hu

10perc.hu